Ma elkezdődött a konferencia, érdekes és sűrű volt, fáradt vagyok. Reggel épp jókor, a megnyitó előtt pár perccel érkeztem a helyszínre, s valahol egész elöl gyorsan meg is találtam a magyar csoportot. Elsőre olyan volt, mintha egy ENSZ küldöttgyűlést néznék a TV-ben… de ez érthető is, 135 országból jött össze a kb. 3500 küldött. A Föld minden szegletéből van itt egy-két könyvtáros.
Később úgy tűnt, ez egy felnagyított Vándorgyűlés. Helyi önkormányzati vezetők, képviselők szónoklatai, kis könyvesített témájú szindarab-betéttekkel a helyi kultúráról, történelmi hagyományokról, valamint egy nem-tudom-hogy-kerül-oda előadással, esetünkben az olasz nyelv helyzetéről a multikulturalizmusban, hosszasan, hosszasan papírköteget felolvasva. Az IFLA főtitkár Claudia Lux, határozott, német hölgy, viszont végre szakmailag érdekes előadást tartott. A nyilt hozzáférés fontosságáról, a könyvtárak új szerepéről, vagy szerepének a nethez-google-höz-sebeséghez igazított újraértelemzéséről. Én úgy értelmeztem, hogy a szerzői jogi szabályozás újragondolását szorgalmazta, azon az alapon, hogy az információ az egyik legnyagyobb segtség, amit az elmaradott országoknak, vagy nem elmaradott országok kisebb településeinek adni lehet. A Ricordi kiadó vezetője beszélt a világ legnagyobb, cégének tulajdonában lévő zenei archívumának új, raktárakból a nyilvánosság elé tárt kiállításairól, kompozícióiról – mig időhiány miatt le nem küldték a pódiumról. Az utolsó szó jogán azért még kijelentette, könyvtáraknak, archívumoknak szüksége van az üzleti szférával való együttműködésre. Ezt a nézetét én is osztom. Az érett üzleti szférával. A legspontánabb tapsot szerintem egy rövid reklámfilm kapta: alacsony lány magas és szemüveges sráchoz emelkedik, könyvekre lépve, majd szemüveget eldobva, csókolva – “libraries help you to grow”. 🙂
Bár többen ajánlották, az “első IFLA konferenciájukra érkezők” külön szekciójáról gyorsan eljöttem – és a zöld(fülü) matricát sem ragasztottam ki magamra. Párhuzamosan folyt a bibliográfiai szekcióval, ami mégiscsak. Jó döntés volt, rögtön az “olasz mokka” működéséről szóló előadásba csöppentem. Kb. az valósították, valósítják meg, amit én is tennék a miénkkel, rövid, illetve hosszútávon. 20 féle IKR-el működnek együtt, amiből 7 használja teljes értékűen ki az API-jukat. Belső formátumuk nem MARC, hanem relációs, és persze mindez egyben a könyvtárközivel. Sok érdekeset hallottam, de rákérdeztem, dokumentáció csak olaszul van. Arra a kérdésre, hogy hogy sikerült ennyi fejlesztőt összehozni, végül nem sikerült választ kapni, de az előadás után hárman is odajöttek, hogy “hát ez jó kérdés volt”.
Ezután a litván digitalizálási projekekről volt szó, ami hat éve folyó, a három idevonatkozó területet (könyvtár, levéltár, múzeum) már a kezdettől összefogó kezdeményezés, EU-s pénzből. Első ránézésre (mert ugye litvánul van) a mi Képkönyvtárunkra hasonlít. A harmadik előadás a katalógusok FRBR-izációjáról szólt. A tanulság: “igazi adatokon dolgozva igazi problémákat találtunk” Az egyik fejlesztő sráccal aztán váltottam pár szót. Meglepett, de azért örültem is, hogy az UTCA projektben volt pár olyan ötletünk, ami nekik még nem esett le. Talán jövőre érdemes lenne megpróbálkozni tartani a mi dolgainkról is egy előadást – szerintem belefért volna. A 4. előadás elmaradt.
Ami kissé meglepett, hogy a szcientológus-ron-hubbard-kiadó (new era?) is kapott standot. Megrökönyödve, fényképezgetve álltam, mire odajött egy illetékesük, hogy honnan jövök, satöbbi, és hogy hogy lehetne könyvtárakba nálunk… Ezzel ugye már próbálkoztak… úgyhogy megnyugtattam, sok helyen a kukában végezték, s nem, nincs esélyük, sajnálom.
Az előadások után az amerikai követségek könyvtárainak előadására mentem el, ahol Michael Stephens, egy nagyon web-és-könyvtár-kettes csáó tartott neten át előadást, de sajnos a hang vacak volt. Azért kivártam a végét. Persze volt eszem-iszom, kis süti, satöbbi, sok kiállító, sok könyvdigitalizáló gép. Más szekcióban kerekasztal. Hazafelé kétemeletes hévvel jöttem, észrevettem, hogy itt hosszabban ég (a gyalogosoknak is szóló) sárga fény a zebránál, vagyis tovább lehet téblábolni, s hogy néha a motoron elöl ül a lány és hátul a fiú. Az előadókat viszont nem figyelmeztetik olyan ötletesen idejük lejártára a konferencián, mint nálunk a Horváth Ádám, sárga és piros úttörővasutas (?) jelzőtáblákkal.
Nagyobb illetve további képek az albumban!