Már itthon vagyok. Ungváry tanárúr hozzászólásán még gondolkodnom kell, és írok is majd erről a MARC-ügyről egy bejegyzést, mert ez fontos és számomra is izgalmas kérdés. De akkor kicsit még vissza Milánóba, van még miről írni.
25-én a tudásmenedzsment, a parlamenti könyvtári és az információtechnológiai szekciók közös előadásain ültem, sőt, délután a tudásmenedzsment "standing commitee" (vezetőségi?) ülésén is ott voltam mint vendég. Ezek az előadások sajnos nincsenk fent az IFLA weboldalán.
Emlékezetes volt Chile parlamenti könyvtárosainak előadása: parlamentjük egyszercsak elhatározta, hogy "közelebb akar kerülni a néphez", s e cél érdekében mozgósította könyvtárát. A könyvtár képzéseket, gyerekeknek játékokat szervez, melyek során a kritikus gondolkodásra, a dolgok több nézőpontból való megvizsgálásának fontosságára oktatják őket. Videó interjúkat készít a képviselőkkel. Egy egy hírről például mindig több forrásból is mutatnak nekik cikkeket. Ez azthiszem itthon is hasznos lenne; példa adóügyben: Népszabadság vs. Magyar Nemzet. A könyvtárban 10 fős csoport válaszol a lakosok kérdéseire, és 15 fős csoport foglalja össze a jogi ügyeket. Hogy ezek mit takarnak nem tudom – de gondolom a mi Magyarország.hu oldalunkhoz lehet hasonló. Egy kérdésre válaszolva az előadó elmondta, nem, nincs stratégiai tervük. Adaptívan gondolkodnak, együttműködéseket keresnek, mindent kipróbálnak ami eszükbe jut – s ami bejön, arra fordítanak később nagyobb erőforrásokat. Régebbi anyagok digitalizálásába (a szövegek korrektúrázásába) az olvasókat is bevonják a Wikisource nevű eszköz segítségével – nyugdíjasoknak napi egy-két óra jeligével – ami bizalmat jelent a közösség és a 2.0 felé.
Egy idézet az előadótól: "A fő nehézségünk nem az, hogy modernek legyünk, hanem az, hogy megoldjuk azon konfliktusokat, melyeket a mordenség a hagyományos értékekkel szemben generál."
A következő előadásban Stacy Langner, egy Khulisa nevű dél afrikai cég munkatársa foglalta össze, hogy milyen eszközökkel érték el, hogy a 40-50 fős cégük belső kommunikációja életre keljen. Korábban az egyes osztályok nem tudtak egymás munkáiról, sőt nem is nagyon ismerték egymást. A LinkedIn nevű közösségi oldalon hozták létre a cégstruktúrának megfelelő privát csoportokat, ott kerestek egy-egy projekthez megfelelő képességű munkatársat a cégen belül, valamint a Scribd nevű online PDF-nézegetőre töltik fel az anyagaikat, ugyancsak privát módon. Hasonlóan a Wikisource használatához fentebb, ez is a külső eszközökben való nagyfokú bizalmat jelezte számomra.
A harmadik érdekes előadást Karolien Selhorst tartotta, Vissingen, egy kis hollandiai város közkönyvtárából. Nagyon aktív hölgy, saját digitális-könyvtár magazint szerkeszt, könyvet is ír a témában, amihez a konferencia során később folyamatosan "vadászott" jó példákat. Sajnos nem sikerült felkelteni az érdekődését, de majd tán Londonban, ahol mi a Könyvtárportálról fogunk előadni. Tájékoztató szolgálatuk szakmai wikivel kombinált LibInfó jellegű szolgáltatását mutatta be. Mi is hasonlókat tervezünk megvalósítani a portál keretében, ezért is volt érdekes látni, mit hoz ki ebből más. Érdekes ötlet volt, hogy a megfelelő válaszadót annak wiki-szerkesztései alapján választják ki, ha jól értettem, félautómatikusan. Tehát aki sokat ír az osztályozásról, ahhoz jutnak az osztályozással kapcsolatos kérdések. Persze kérdés, hogy a szakmai wiki témái hogyan illenek az olvasói kérdésekhez… no ennek még utána kell nézni.
Egy másik, talán az újzélandi előadó kulcsmondata: "terminology is more intimidating then technology", szabadon fordítva: a szóhasználat ilyesztőbb, mint maga a technológia. Ez nagyon meghatott – a könyvtárszakunkon nagyon morcos voltam, mikor szegény bölcsészlelkű csoporttársaimat alapozásként csúnya informatikai zsargon bemagolására kényszerítették, számukra is érthető és emészthető magyarázatok helyett. Akkoriban hirtelen felindulásból írtam is erről egy TDK dolgozatot, Informatikát bölcsészeknek? címmel – egyszer majd jó lenne egy tankönyvet is összehozni ilyen címmel.
A hazafelé út kicsit kalandos volt: taxit ugyanis nem sikerült hívni. Elsőre simán letették a telefont a "do you speak english?" kérdésre, másodszorra tört angolsággal azt mondták inkább holnap telefonáljak… Végül másfélórás gyaloglással értem el a főpályaudvarig, ahonnan a reptéri busz indult. Képeslapot sem sikerült feladni: egy szép nagy postán fél órás sorbanállás, majd ablaktól ablakig irányítás után végül azt a tanácsot kaptam, hogy menjek ki a postáról, s ott, jobbra, a trafikosnál vegyek bélyeget…