Az ELTE cikket még mindig csak írom, miközben egy diák megkeresett, hogy a tanszéki honlapon lenne egy “itt végeztek, hová jutottak” jellegű szekció, és ott írnának rólam…
Hétfőn egy közmeghallgatáson voltam, ahol Boris Johnson polgármesternek lehetett feltenni kérdéseket. Egy szép nagy külvárosi színházban, majdnem teltházzal szemben ült Boris – akit, bár ez azthiszem itt általában is szokás, kb. mindenki keresztnevén szólított meg – illetve a londoni önkormányzat néhány további vezetője. 20 perces blokkokban, közbiztonság, olimpia, környezet és “egyéb” témákban egy-két neten feltett és 5-6-ot a közönség soraiból feltett kérdést válaszolt meg a moderátor által kiválasztott illetékes. Az egyes illetékesek más-más párthoz tartoznak, a konzervatív polgármester mellett munkáspárti, liberális és zöld kollégák ültek, akik, persze időnként fúrós-szúrós ellenvéleméneket is megfogalmaztak. Pl. a polgármester mindig azt hozza elő, hogy átlagosan 9%-al csökkent a bűnözés, 30%-al a buszokon, stb., nyilván választáshoz közeledve ciki, hogy az átlagon belül a betörések száma viszont nőtt. Olyan hűde kemény kérdések nem voltak, és szerintem minden kérdésre elmismásolás nélküli korrekt válaszokat adtak. Ha majd igazán megnövök, Boris Johnson akarok lenni, lobogó hajjal, és jó humorral: “please don’t interoupt me while I’m interroupting you”.
Egy ponton felállt kb. 10 fiatal, és valami kiáltványt kezdtek egyszerre felolvasni hangosan – nem tudom mit, mert elég érthetetlen volt. Ők voltak az Occupy mozgalom helyi képviselői. Feltehettek volna néhány csípősebb kérdést, ez érdekes lett volna, ehelyett egy kis zűrzavar, majd több felszólítás után végül kidobták őket a biztonságiak, tehát semmit sem értek el. Kb. ugyanaz, mint a Szent Pál katedrális előtt. Naív jóakarattal, mellékesen elapasztva a templom és a környező boltok bevételét, vagyis kárt okozva, olyan célok érdekében, amin, ha észrevennék, sokan dolgoznak. Talán nem ennyire forradalmi hevülettel. A banki szabályozás kurrens kérdés, a buszmegállók, metróálomások tele vannak a “ne hagyd a barátságot az utcán meghalni”, kallódó fekete srácoknak mentort kereső poszterekkel, stb.
Szerdán este egy programozó-mesterség klubban voltam, ahol egész elgondolkodtató beszélgetések szoktak folyni, mindenféle elvontabb informatikai kérdésekről, a szokásos pizza és kóla mellett. 25-30 tag van ott, néha kisebb csoportokra bomolva tárgyalnak ki egy-egy felvetődött kérdést. Most öt percben én is előadtam egy régi programozási ötletemet, a Spagettit, amin már évek óta töröm a fejem, s mostmár tényleg itt lenne az ideje megvalósítani, s amire kb. senki sem szokta igazán felkapni a fejét. Most egész jó visszajelzéseket kaptam, kb. értették, volt aki kifejezetten értélelte a szokatlan, de eredeti látásmódot. Érdekes, lássuk mi sül ki belőle, meséljek majd a haladásról, ilyesmiket mondtak.