Networkshop

Április 11 és 13 között, a múlt héten tartották a 16. Networkshop konferenciát. Hasznos és tanulságos volt ott lenni, beszélgetni a szakmabeliekkel, látni, hogy mások min dolgoznak. Tényleg. Nekem Lengyel Mónika (PIM, név-adatbázisaikról), Moldován István (MEK, szines projekt-palettájukról) és Bitay Enikő (EME) előadása volt érdekes – öröm látni, hogy a nehézségek ellenére hisznek elképzeléseikben.

A második napon az előadások után megtartott könyvtáros műhelymunka volt hasznos számomra. Bakonyi Gézáról való rövid megemlékezés után a jelenlévőknek lehetőségük volt kötetlenül beszélgetni – szubjektívebb benyomásaikat is megosztva egymással. Erre a gyorsan pergő, 20 perces előadások közt nemigen volt lehetőség.

Tanulságosak voltak még a “folyosói beszélgetések”. Az egyik ebédnél Ungvári Rudolf tanár úr kapta el a grabancom, hogy “te meg ki vagy?”, miután egy informatikai szekcióban lemenő tezaurusz-témájú előadáson ő is, én is, kritikus kérdéseket tettük fel az idevágó könyvtári kezdeményezéseket érintőlegesen is alig ismerő előadónak. A leves mellett együtt szidtuk az informatikusokat, mielőtt bevallottam, hogy én is az vagyok. (A neten böngészve egyébként megtudtam, a tanár úr eleinte gépészmérnök volt.) Kikérdezett, min dolgozok, s miután rájöttünk, hogy van min együttműködni – a tezauruszok és a közös katalógusok ügye nagyon is összefügg – teljes szakmai és gyakorlati támogatásáról biztosított. Erről később írok még.

Saját előadásunk – “Közös katalogizálás, az olvasó felé fordulva” – pénteken délelőtt, az utolsó napon volt, mégis elég sokan voltak jelen. Ennek nagyon örültem, miközben kicsit zavartan, de lendületesen megtartottam előadásom. Az előadás diáit letölthetik oldalunkról, míg a videó felvételt április végétől az NIIF videó-archívumából – az előző évek anyagaival egytemben. Pár apró bakit elkövettem, remélem senki sem sértődött meg egy-egy félresikerült megjegyzésemért. Másrész kár, hogy kihagytam kedvenc példámat, az “általános pszichológiát” – 9 ilyesmi című mű létezik, amit programunk 10 különálló műként értelmez, s ez egész jó arány.