London calling

Épp 24 óra múlva, hétfő hajnalban indulok Londonba, az Internet Librarian konferenciára. Izgi, mert most nemcsak hallgatni, előadni is fogok Karesszal a Könyvtárportálról. Ládi Laci sajnos nem jön, mert így az utolsó pillanatban drága lett volna a repülőjegy és a szállás. A konferencia 15-én kezdődik, addig majd sétálgatok, és összesen 8 napot maradok. Egy családnál …

előadások és áramszünet

Az előadások alapját jelentő dolgozatok elérhetőek a konferencia oldaláról, de úgylátom maguk a prezentációk nem, ami sajnálatos. Amellett, hogy vázlatként használhatóak, sokan nagyon szép képekkel dobták fel azokat. Ha jól figyeltem, videó sem készült az előadásokról – lám ebben már előrébb járunk. A fiatal igazgatónő, Joanna Kluever prezentációja viszont épp ott van a dolgozata végén. …

most várost kell néznem

A nagy konferenciának tegnap vége lett, ma talán még bizottságok üléseznek, de a többség tegnap búcsúzkodott, fotózgatott – néhány képen én is eljutotottam a világ távoli szegleteibe. A konkrét eladásokon túl érdekes azon is elgondolkozni, hogy akkor most mi is a haszna minennek, ha hazamegyek, mit hasznosíthatok. Mert az előadásokon különösebben meglepő vagy új dolgokat …

fiatal igazgatók, google könyvek

Most csak röviden, a tegnapi napról, holnap ugyanis korán kell kelni: egy gyerekkönyvtárat megyünk meglátogatni kis buszozásnyira a várostól. Tehát tegnap délelőtt egy 25-körüli lány előadása volt érdekes, aki rögtön könyvtárszak elvégzése után egy pusztaközepei (rural) amerikai kisváros könyvtárába került – igazgatónak. Fiatal főnök, idősebb beosztottak, konkrétan ez a téma. Statisztikák, felmérések alapján a lassan …