balaton

Néha persze vacak kedvem van. Itt ülök egy ismeretlen város szélén egy kis szobában, egyedül, miközben otthon, a szép lakásomban (kedves) idegenek főzöcskéznek. Lehetnék ott, boldogságban-társaságban, és annyi fizetéssel, amit kapok, tényleg gondtalanul. A problémáimat is “magammal hoztam,” otthon sem találtam túl könnyen társaságot, itt sem. A könyvtárügyi dolgok is elkeserítenek, már már kabaré ami folyik, ISO 9001-es minősítéssel.

Szerencsére ezek a szomorhullámok csak időlegesek, többnyire gyorsan kimozdulok belőlük. Elég például egy kis beszélgetés a főbérlőmmel. Épp újra iskolába kezdett járni, nálamidősebben, szociális munkás akar lenni, ő is mindig ajánl valami elfoglaltságot, és szurkol hogy beépüljek itt. Kitaláltam, hogy önkénteskedni fogok, most úgy néz ki kertet rendezni vagy fát ültetni, vagy valami egészen mást, emberek közt. Aztán ha kimozdulok, az is segít, mint pár napja is, mikor egy parkban készültem fel egy újabb beszélgetésre a főnökömmel. Kirándulni is voltam, színes társasággal.

Sokszor a hírek is feldobnak. Újságot olvasok, híreket nézek, amik közt persze sok baleset-bűneset-felfordulás van, de mindig vannak megmosolyogtató-felemelő dolgok is. Szeretem nézni a Prime Minister’s Questions-t, félórás parlamenti vitát szerdánkként, amikor a képviselők, mindkét oldalról faggatják a miniszterelnököt. Tipikusan csípős humorral, kicsit apukás parlamenti elnökkel és mindkét oldalon jókat mulatozó képviselőkkel teli színház. Itt magyarázkodik az előbbi videó miatt. Sajna nem jegyeztem meg melyik szerdán volt, de a miniszterelnök egyszer valami túlságosan szubjektív megjegyzést tett egy ellenzéki képviselőre, mire a levezető elnök rászólt, hogy ez nem fér bele a ház szabályaiba, fogalmazza meg konkrétabban a véleményét.

Kedvencem a londoni polgármester, Boris Johnson is. Többnyire a keresztnevén hívják, és a kerkpárkölcsönző rendszert is inkább Boris bike mint Barclay Cycle Hire. Állandóan arról dumál, hogy mennyire imádja Londont, ami a világ közepe, és végtelenül befogadó és színes, és mennyi ötlete van még hogy jobbá tegye. A pénzügyminiszter is szimpi. Egyébként Bokros Lajos is.

Ez azért lényeges, mert, mert mindez motivációt ad, hogy azzal foglalkozzak amivel tényleg szeretnék, a saját alkotásaimmal. Pár napja meghalt Steve Jobs, aki ugyancsak mindig ezt nyomta – inkább valósítsd meg amit akarsz, mint más ideáit hajkurászd. Mondjuk ő ezt sikeresen, de másokat nagyon keményen túlhajtva-kontrollálva csinálta meg, és kicsit túlságosan is leszűkítve a saját maga által jónak látott megoldásokra. Aminek az eredménye az lett, hogy a Mac kicsit olyan is, mint a ’84-es videóban a legyőzött ellenség. E tekintetben a Goolge-srácok szimpibbek. Kis kitérő után úgyhogy vissza is tértem a Windows használatához, a cégtől kapott Mac-et meg még el kellene adnom. Erről majd írok még, tanulságos kaland volt. Ami miatt felhoztam ezt, mert gyakran én is túl határozottan képviselem az ötleteimet, s persze közben vágyok rá, hogy megfelelően felkészült kollégákkal vitathassam meg ezeket.

Jövő héten hazaugrok egy kicsit, elintézni a lakáshitel-ügyet, és persze találkozni mindenkivel. Kicsit furi lesz azthiszem, honvágyam tényleg nem nagyon van. Azért annak persze nagyon örülök, hogy egy Balaton koncert épp beleesik a hazalátogatásba.

Utánanéztem: a Chicking-ben ingyen kaptam a plusz csirkefalatokat.

hitel

Az itteni könyvtáros-nyomulással sajnos még nem kezdtem el foglalkozni – túl sok egyéb dolgom van. Pedig mindjárt itt az ILI, egy hét múlva le kell adni az előadás diáit meg valami összefoglalót. Ezt csak azért írtam most le, mert a blogom megjelenik egy könyvtáros bloggyüjteményben, és mégis hülyén nézne ott ki, hogyha azzal kedeném, hogy a Chicking nevű csirkeevő helyen ma már másodszor egyel több “darabot” adtak, mint amennyit kértem. Majd legközelebb megfigyelem, hogy ingyen-e – úgy sejtem nem. Pár apró egyéb bosszúság is volt. A minap épp azon gondolkoztam, hogy milyen menő ez az angol nyelv, merthogy a jobb (oldal) az ugyanaz mint a jobb (s nem rosszabb). Aztán leesett, hogy ez a magyarban, oroszban és feltehetően sok más nyelvben is így van. Szóval hajlamos vagyok enyhe idealizálásra. Próbálok leszokni az értékelgetésről, és csak úgy élni. Másokat, engem is meglep, hogy igazán semmi honvágyam nincs.

Követem a híreket, nézem az ATV-t, ezt a mélyen szinvonaltalan színjátékot, de kicsit távolról. Mostanában pártunk és kormányunk legújabb hülyesége foglalkoztatott, a 180 forinton való végtörlesztés, a “devizahitelesek megmentése”. Igazságtalan, jogellenes baromság, és egészen konkrétan érint, mert nekem is van svájci frank hitelem. Sőt kb. rám (meg feljebb) szabták, pedig én egyáltalán nem szorulok megmentésre. Nem érzem hogy átvertek volna, tudtam hogy megdrágulhat, nem is vettem fel erőmön túli összeget, és most is bőven keresek eleget a részletekre. És akkor jön orbán viktor, és azt mondja, hogy ami a piacon 240 forint, azt nekem odaadja pult alatt 180-ért. Ha elfogadom, akkor azoknak akiknek ezt nem ajánlotta fel, a 240-es ár hamarosan még feljebb megy, ha nem, én is közéjük kerülök. Az ország szempontjából érdemi döntés persze nem az enyém, úgyis annyian fogják elfogani, hogy a B. változat lép majd életbe, és sokan szívnak majd – pont a megmentendők. Olyan ez kicsit, mint az a szivatós filozófikus kérdés, hogy a börtönben (ill. koncentrációs táborban) őr vagy rab akarnék én e lenni.

Úgy döntöttem, hogy elfogadtam az ajánlatot, és 3 év alatt ledolgozom azt, amiből 17 évnyi volna még hátra. Forinthitelt a kiváltáshoz nem tudok felvenni, mert otthon már, itthon meg még nem vagyok elég ideje magánvállakozó, hogy ezt igazolni tudjam. Szerencsére kaptam kölcsönt a munkaadómtól: kedvelnek, s persze ezzel 3 évre biztosították, hogy nem hagyom ott őket – de nem is akarom, úgyhogy ez oké. Itteni “TB” azért már jár, úgyhogy a fogorvosos kalandot egész olcsón megúszom. Egyébként azért nem tudom igazolni, hogy vállakozó vagyok, és adót is fizetek, mert adót az első évben a magánvállalkozóknak itt csak év végén kell, s csak a másodiktól havonta, úgyhogy addig az arravalót a bankszámlámon gyűjtöm. Nagyon erősen gyanítom, hogy ez nem véletlenül, vagy hanyagságból van így – bár maga a regisztráció is írtó lassan megy – hanem azért, hogy az induló kisvállalkozásokat egy évnyi adónak megfelelő biztonsági tartalékkal támogassák. Ügyes!

Kezembe akadt egy könyv Nagy Britannia II. világháborús életéről, hogy hogyan működött az ország a háború alatt. Hogyan szervezte, segítette az állam az emberek életét. Egy csomó résznél el voltam bűvölve. Apukám rám is szólt, amikor valami ilyesmit említettem – hogy ja, a magyar történelem sosem érdekelt ennyire. Első gimiben volt egy nagyon jó tanárom, a Száray Miklós, híres is otthon, akkoriban igen, de amúgy tényleg nem túl mélyen. Valami gyanúm volt, nem stimmel, hogy vesztes forradalmakat ünneplünk, állandóan a rossz oldalra állunk, és közben hű de nagy a mellényünk. A Komáromi pontonhíd (interjú, ill. kritikája) nekem jól összefoglalja a főbb vonalakat, sajnos.

Ebben az angol könyvben meg olvasom, hogy mennyi utólagos jó hatása volt itt a háborúnak, mert a vidékre menekített gyerekek és iskolák által keveredtek a rétegek, egyesek a jegyrendszer alatt több élelmiszerhez, ruhához jutottak, mint a háború előtt, hogy mennyi önkéntes volt, hogy hogyan szervezték meg az utolsó négyzetméter föld bevetését is, főképp nők, hogy legyen mit enni (egyébként ennek következménye, hogy egy itteni ismerős-ismerősének kis telke van egy hatalmas és szép park közepén, merthogy a háború alatt épp azt osztották ki neki), hogy aluminiumedényeket adományoztak repülőgépgyártáshoz (mint kiderült feleslegesen, de mégis), és hogy az állam osztott szét házi bunkereket és gázmaszkokat és mittudoménmit, azoknak, akik ezt nem engedhették meg maguknak, és hogy hogyan tanultak a hibáikból, és változtatták a szabályokat, módszerket a háború évei alatt, ésatöbbi. És hogy milyen ciki volt, hogy magukra kellett hagyniuk a La manche csatornában fekvő pár apró szigetük lakóit. Nyilván ilyesmire mind otthon, Magyarországon is van példa – és megint csak tájékozatlan vagyok, de… Most be kell fejeznem, holnap kirándulni megyek egy 60 fős vadidegen csoporttal, ki a városból felkiáltással.

 

jó nap

Tegnap nagyon jó napom volt, összességében, annak ellenére, hogy egy fogamat összetörtem kicsit, jókedvemben vett pisztácia héjára hirtelen harapva. Így kipróbálhatom az itteni egészégügyet, azon belül is a fogorvosi rendelést, aminek árától állítólag Magyarországra is el-elszöknek az itteniek. Az “állami”, NHS fogorvosnál kb. annyi lesz a kezelés kb., mint egy budapesti, olcsó odavissza jeggyel együtt.

A lényeges esemény viszont az volt, hogy több hetes várakozás után végre videofonáltam a cég főnökével, amelynek dolgozok. Három órán át dumálunk az ötleteimről – amelyek a weboldal kinézetétől és működésétől kezdve a lehetséges marketingeszközökön át a belső kommunikáció javításáig terjednek. Mindketten nagyon lelkesek voltunk. Én örültem, hogy végre kiélhetem a kreativitásomat, Ed, a főnök pedig, hogy milyen jó lesz ez a cégének. Közben néha beugrott, amit Sebestyén György prof-dr-habil tanszékvezető úr mondott nekem egy vizsga alkalmával, miszerint tudja ő, hogy elvezetném én a tanszéket, de ez most még az ő dolga. A “még”-ben nem vagyok biztos, azt lehet hogy csak hozzáképzelem, pedig se a tanszék, se a cégem első számú vezetője nem akarnék lenni. Inkább a vezetés technikai támogatása érdekel, mondjuk a második vonalból.

A beszélgetésre azután került sor, hogy a cég éves találkozójára a Karesszel együtt csináltam egy olyan meglepetést, amitől nem csak nekik, de nekem is leesett az állam elsőre, amikor feléledt. A flightradar24.com jellegű oldalak ötletét ültettem át a csereüdülésre: ezek a világban szerteszét a levegőben lévő utasszállító repülőgépek aktuális pozicióját jelenítik meg a Föld térképén. A mi térképünkön az oldal keresőjét használók tevékenysége követhető élőben: ki hol lakik, és hová szeretne utazni. Színes pöttyök jelölik a látogató tartózkodási helyét, onnan vezet vonal egy négyzethez, amely területre utazni vágyik épp az illető. Nagyon látványos, egy konferenca-terem sokméteres kivetítőjén méginkább, ahogy a vonalak-négyzetek állandóan mozognak, néha jól megfigyelhetően is, egy-egy pöttyből kiindulva.

A dolognak így önmagában nem sok értelme van, de azért lehet majd mutatni a sajtósoknak, tévében, weboldalakon. A célom inkább az volt vele (ej, mokka, mokka…), hogy megmutassam mi mindent lehet kihozni az informatikából, olyanoknak, akik, akik nem igazán tudják mit lehet a programozóktól elvárni (óh, könyvtárigazgatók…). És ez bejött: megértették, a határ sokkal messzebb van, mint hitték. Így a cég egyik programozójából előreléptem valamiféle ötletelő-stratégiai-tervező pozicióba. A fizetésemet is megemelték kicsit, ami persze hasznos – de ami igazán motivál (jaj de unalmas már ezt ennyiszer leírni) hogy azt csinálom munkaként, ami a kedvenc szórakozásom is. Most akkor megyek a fogorvoshoz, első körben csak “regisztrálni”…

London Business Starters

Tehát kedden voltam a London Business Starters meetupon. A meetup az egy ilyen kötetlen találkozószerűség, rövid előadásokkal, amit az emberek a neten szerveznek, pl. a meetup.com-on, és ahol sokat beszélgetnek, vagy valamit együtt csinálnak. Van minden témában a hobbifestészettől a kiránduláson át a programozásig. Ez éppen a netes vállalkozások elindításáról szólt. Egy Innovation Warehouse nevű helyen gyűlt össze vagy száz érdeklődő. Maga a hely is érdekes: egy nagy, egyterű iroda és néhány konferenciaterem, ahol asztalokat bérelhetnek induló, jellemzően egy-két fős netes vállalkozások, és ahol nekik szóló tréningek vannak, ahol segítik az indulásukat, befektetők (pénz) megszerzését, és persze ahol sok ismerettség, munkakapcsolat alakul ki a hasonló érdeklődési kőr révén. Inkubátor-háznak is hívják azthiszem otthon, és pesten is van ilyen, a Colabs. Gondolkozok rajta, hogy az otthon-dolgozás helyett egy ilyen helyen bérlek egy asztalt. 15 munkaórába kerül havonta, még nem tudom megéri-e.

Az összejövetelt az Innovation Warehouse szponzorálta, volt kóla, sör. Mindenki kiírta a nevét egy kis matricára, programozó-fazonoknak kék, vállalkozó-fazonoknak tán zöld pöttyel, így azok tudták kit szólítanak meg éppen. Olyan társkereső féle is ez nekik, hisz ezek is egymást keresik. Hiány inkább jó programozóból van. Megható-lelkesítő volt a szervezők lelkesedése, akik az egészet azért csinálják, hogy összehozzák a lehetséges partnereket, hogy azok segítséget nyújthassanak egymásnak – és aztán csak lesz valami belőle. Kéthetente van ilyen összejövetel, mindig vannak gyakorlott “startup”-ok (netes vállakozások) szervezői. Ilyenekből nőtt ki a Google vagy a Facebook is. Most pl. egy amerikai srác volt, aki már a második vagy harmadik vállalkozással csődöl be. Ha neki nem is megy jól, érdekes volt halgatni. Lesznek ötletfeldobó és befeketetőkereső alkalmak is.

Már régen rájöttem, hogy én gyakran töltöm be egy híd szerepét. Segítek vitázó vagy kapcsolatot kereső feleknek megérteni egymást, közös nevezőre jutni, jó kompromisszumokat kötni. Biztos a sokat vitázó szülők pozitív mellékhatása… Például otthon híd voltam (vagy lehettem volna) informatikusok és könyvtárosok között. Kedden ezen az összejövetleen ülve leesett, hogy végülis ezt mint vállakozás is csinálhatnám. Azthiszem ezt csinálják a “consulting” cégek. Rögtön fel is ajánlottam két lelkes vállalkozónak, hogy próbaképp segítek nekik megérteni az ötleteik informatikai dimenzióját. Nem megvalósítani az ötleteiket, csak megérteni, hogy abból mit lehet informatikai eszközökkel kihozni, milyen alternatívák közül választhatnak, mik a lehetőségeik, stb. Mindketten nagyon rácuppantak a felajánlásra. A sokszor becsődölt amerikai fazon is ilyesmiből él féligmeddig, ha jól értettem.

Tegnap rendberaktam a szállásadóm barátnőjének az internet-elérését. Adott 20 fontot a kerékpárra, elfogadtam. Egy macskákkal teli tipikus angol házban lakik, kerttel. Bár jól beszélek angolul, hétköznapi, meg itten használatos szavakat nem nagyon ismerek, ezért is jó helyiekkel beszélgetni. Meg azt is mondta, hogy azért beszélnek itt annyit az időjárásról, mert napról napra változik.