Az előadások alapját jelentő dolgozatok elérhetőek a konferencia oldaláról, de úgylátom maguk a prezentációk nem, ami sajnálatos. Amellett, hogy vázlatként használhatóak, sokan nagyon szép képekkel dobták fel azokat. Ha jól figyeltem, videó sem készült az előadásokról – lám ebben már előrébb járunk.
A fiatal igazgatónő, Joanna Kluever prezentációja viszont épp ott van a dolgozata végén. Jó példa volt arra, hogy hogy lehet egy valós és "ciki" kérdést őszintén, azt hogy a változó világhoz hogyan alkalmazkodnak az idősebb kollégák, körültekintően kitárgyalni, s egyben a megoldásról is beszámolni. Nem csak arról volt szó, hogy milyen új elvárások vannak velük szemben (új média, egyszerre többféle munkakör, kevesebb elvonulós munka, sok technikai kérdés és eszköz, stb.), hanem hogy miben jobbak ők (lojalitás, helyi közösség ismerete, élettapasztalat, pontosság), mint a fiatalok (energikus és lustának is hitt, mindent megkérdőjelező). A megoldás a képességek és feladatok jobb párosításában, egymás segítésében, lelkesítésében, a változások okainak jobb kommunikációjában, a téves sztereotípiák kerülésében, valamint belső tréningek tartásában találták meg. Egy középkorú kolléga persze rögtön felszólalt, tán egy kicsit sértetten, hogy az unottság és a lelkesedés hiánya nem korfüggő… Nem emlékszem mi volt a válasz, de a többség helyeselni látszott, a kérdésfelvetés pedig szerintem nagyon is valós.
Egy ugandai kolléganő előadása volt aznap említésre méltó. Ugyan angolul beszélt, de kb. egy szót sem értettem belőle. A kivetített diákon (leírva, angolul) viszont pontosan ugyanaz a kép sejlett fel, mint ami máshol is a világban. Gyorsan változó szerepek, technológia, s hogy nyíltnak, változásra késznek kell lenni, különben vége. Egy másik, Tasmániai könyvtáros azt emelte ki, hogy nem feltétlenül a képességekkel vannak a gondok, inkább a szervezetekkel, amikben ezek nem képesek felszínre jönni. Sajnos már arra sem emlékszem, honnan jött egy másik, ezesetben 50 körüli igazgatónő, aki büszkén mesélte, hogy mennyit lendített a kollégák együttműködési hajlandóságán egy belső tréning, ahol mellesleg kiderült hány szakács, bélyeggyűjtő és karate-bajnok dolgozik a könyvtárban, s ahol ő együtt teniszezett egy "sima" könyvtárossal. Azért azt büszkén-viccesen megjegyezte: ő nyert.
A Google Books-os kerekasztal beszélgetésről, ahol ugye a könyvtárak, kiadók, és a Google képviselője és egy ügyvéd beszélgetett, csak néhány apró momentumot emelnék ki. Annak kapcsán, hogy amerikában a Google által bedigitalizált könyvek korlátzás nélkül elérhetőek lesznek minden könyvtárban (telephelyenként egy terminálon), valamint minden közoktatási intézményben (4000 diákonként egy terminálon) az egyik nagy egyetemi szakkönyvtár részérőlazt jegyezte meg a képviselő, hogy hát ők sok sok pénzt is energiát fektettek 10-milliós könyvállományuk összegyüjtésébe, s lám most az egy kis faluban teljes egészében elérhető lesz, ingyenesen. Érezni a kettőséget? Nem feltétlenül mondta ezt az úr tisztán pozitív hangvétellel. Az is érdekes volt, hogy Google fejlesztője megemlítette, hogy a leendő szerződésben külön foglalkoznak a látássérültekkel (mert ugye hopp, és kész van 20-30 millió hangoskönyv…), hogy a könyvtárak számára elérhető előfizetéseket (több mint egy terminál) ők kötelesek lesznek az adott intézménynek megfizethető áron kínálni, valamint hogy milyen érdekes kutatásokra lesz mindez majd alkalmas (mióta nevezik az első világháborút elsőnek). Látszott, hogy lelkesedéssel, szinte megszállott hittel törekednek olyan megállapodásra ami előrevisz mindenkit. Persze van ám nekik pénzügyi osztályuk is, de – ahogy talán a könyvtárakat képviselő úr megjegyzete – nekik nem lett volna ennyi pénzük, hogy a szerzői jog / ésszerű használat között feszülő ellentétek megoldását ilyen erősen meglendítsék.
Most pedig folytatnom kell a takarítást. 8-kor indul a repülő, 7-kor legkésőbb a reptéren kell lenni, amihez 6-kor a reptéri busznál, a gond csak az, hogy itt 6-kor indul az első metró. Tegnap áramszünet is volt, amit egy generátor-kocsi (benzinotorral csinál áramot) kitelepítésével oldottak meg. Így nem olvad le a hatalmas hűtő például, amibe én is beleférnék – de zúgott is az a generátor egész éjjel. És aztán, ami várható is volt, koradélután egyszercsak leállt, gondolom mert kifigyott a benzin belőle. Erre hamar megjelentek a szakemberek, s végre megcsinálták a rendszert – mostmár minden rendben.
Kedves András,
nagyon jó volt az a 3 mondatod, hogy
„Függetlenül attól, hogy ki mivel érvelt, a leghitelesebb fazon az ingujjban lévő fazon, több könyv szerzője, kiadói tapasztalata is van. Őszintének látszik, el-el gondolkodik, néha azt mondja “nem tudom”, ezen kívül képben van MARC-mezők és FRBR tekintetében is. Ő a Google-t képviseli.”
Különösen azzal a harmadik mondatos finom célzással a könyvtárosok egy részének érdektelenségére, ami a szakma egzaktabb részének fejleményei illeti.
De azért egy ilyen rálátátás birtokában azt nem kellett volna írni az olasz Mokkáról, hogy
„Belső formátumuk nem MARC, hanem relációs, …”
Attól, hogy milyen az adatcsere-formátum, a kezelőrendszer akármilyen is lehet (legalábbis fejlett körülmények között)!
Például egy dolog a MARC21 mint mű (FRBR-szintek!), és MARC21 mint kifejezési forma. A kifejezési forma lehet mező-almező szerkezetű, és lehet xlm-nyelvű stb. Relációs azonban nem, mert relációs csak az adatbázis, ill. a kezelő rendszer lehet. Ugyanez vonatkozik az összes többi adatcsere-formátumra (Unimarc és társai).
Igaz ugyan, hogy a MARC21 klasszikus változata a mező-almező, tehát látszatra hierarchikus szerkezetű, de ez a szerkezet elsősorban azért ilyennek született, mert a mezei (nem számítástechnikus, nem programozó) professzionális könyvtáros halandó, akinek a rovatos űrlapformák érzékisége komoly megértési támasz (és e támasz marad még néhány évezredig, míg a faj mentálisan nem változik), ezt jobban meg tudja érteni és ezáltal olvasni is jobban tudja, mint ha xml-nyelven lenne ugyanaz leírva. Egy xlm-formátumban eligazodni nem programozónak, aki csak azt szeretné megtudni, hogy milyen jellemzői vannak adott adatelemnek, az maga a mentális pokol…
Az adatcsere-formátum a logikai rekordszerkezet és semmi más.
De akármelyik adatcsere-formátum akármelyik kifejezési formában a logikai alapja az adatbázisnak, a kezelőrendszer ettől még lehet akár relációs, akár hierarchikus (ha létezik még egyáltalán az utóbbi archaikus lelet valahol a nagy rendszerek világában). Ma már nincs is más, mit relációs…
Elnézést kérek azoktól, akik a blogszokásoknak megfelelően nálnéven írnak. Csak a saját nevem írok, amira András felhatalmazott. Olyan kevés időm van a világban, hogy azt nem pazarlom rejtőzködésre.
Szia!
Ungváry Rudolf
Azt írod, hogy a MARC „átviteli formátumnak… se valami rózsás,… és… nem kéne ennyire rá alapozni a könyvtári rendszerek belsejét”. Ilyen sommás megfogalmazás esetén is illenék pontosan megnevezni a tárgyat: a MARC nem „átviteli formátum”, hanem adatcsere-formátum. Henriett Avram mérnök 1963-ban készítette el az első változatát. Azóta fejlődött, legutoljára a USMARC, a CANMARC és az UKMARC harmonizációja révén született meg a MARC21. Ebben a évben a német könyvtári rendszerben is úgy döntöttek, hogy több éves előkészítés után meg-szüntetik a MAB-ot, és áttérnek a MARC21-re.
A MARC szerzői már a hatvanas években nagyon végiggondolták a bibliográfiai és a besorolási (valójában: minden gyűjteményi) rekord belső logikai szerkezetét. Jobban, mint akár az ISBD készítői. Isten látja gépészmér-nökként a lelkemet, zömmel olyan számítástechnikusok voltak, akik magukra vállalták a nemzet csinosításának örömteli szerepét.
A MARCnak hatalmas a szellemi-ontolgóiai tartaléka. Aki igazán érti a logikai szerkezetét, lényegében mindent tud az elsődleges adatot képviselő dokumentumrekord, és a másodlagos (vagy meta-)adatot képviselő besorolási adat természetéről.
Mi az, hogy „ami nem [MARCformátumon alapuló rendszer], de beviteli felületként használt marc-szerkesztő miatt szenved ’hasonló problémáktól’”? Ha egy kezelőrendszer nem MARC formátumot kezel (valójában ezt jelenti az, az adatbázisa logikai szinten MARC-formátumú rekordokat tárol), akkor nincs MARC-formátum sem. Olyan jószág pedig, hogy „beviteli felületként használt marc-szerkesztő” eleve nem létezik. Van olyan beviteli felület, melyben MARC-rekordok adatelemeit rögzítik, és van olyan, melyben – mivel a rekord nem MARC-formátumú – nem MARC-rekordok adatelemeit rögzítik.
És mi köze a MARC-adatcsere-formátumnak a „nem megfelelően megadott, rövidített adatelemekhez”? Egy adatelemet vagy MARC-formátumban adnak meg, vagy nem. Mit kell rövidíteni, amitől „rövidített” adatelemmé válnék? Mi a rövidítettség abba, hogy „Egri csillagok / Gárdonyi Géza ; [az ifjúságnak átdolgozta] Kosáryné Réz Lola” (245-ös mező), vagy a „Gárdonyi Géza (1863–1922)” (100-as mező)? Hogy nem úgy szerepel: „A könyvet Gárdonyi Géza, a nehéz sorsú, de végül sikeres magyar író írta, és az ifjúság számára átdolgozta Réz Pál nagynénje, Kosáryné Réz Lola”, ill. „Gárdonyi Géza 1863. augusztus 3-án született Agárdon, és 1922. október 30-án, ideje korán halt meg Egerben, az egri vár Bebek-bástyáján temették el.” De a dolgoknak különféle feladatuk van, egy könyvtári dokumentum rekordjának ez a megjelenítés nem feladata! És értelmetlen e rekord logikai szerkezetét hivatottan képviselő formátumtól azt számon kérni, hogy aki az Egri csillagokat keresi, miért az előbbi, köznyelvi, szöveges formában kapja meg a találatot? Erre a szerepre egy szemantikai információkereső rendszer, a szemantikus web stb. hivatott, nem egy tárolási adatformátum!
Ha erre Te azt válaszolod, hogy „gondolta a fene”, akkor ne rajtam kérd ezt az eszmefuttatást számon, aki meg-próbálja megmagyarázni magának állításaid értelmét, hanem saját állításait megfogalmazott formáin.
Szóval nagyon nem értünk egyelőre egyet. Nyilván ontológiai különbség van a gondolkodás mélyszerkezete és felszíni szerkezete között, és emlékszem kölyökkutya-koromra: én is zagyváltam a felszínen a MARC-ról írt monda-taidhoz hasonló mondatokat, miközben a mélyben igazában egészen más állapot jellemezte a mentális helyzetemet. Csak fiatal voltam és fenevad.
Nekem ugyan mindig világos volt, hogy a társadalom az őserdő folytatása más eszközökkel, de azért mégis is-métlődő természeti élmény, ahogy egyrészt adott „vérségi” (értsd szűkebb szakmai, intézményi) körön kívüliek, másrészt a fiatalabb nemzedék tagjai nekiesik az „idegeneknek”, illetve az előző nemzedéknek. Ahogy gerincből próbálják nem létezőnek látni az előző teljesítményt.
Szerencsére Neked van humorérzéked, és talán nem rögtön a szájad sarkából kell törögetni a kimeresztett szem-fogaidról csöpögő habzó vért. Próbáld végiggondolni, milyen az a világ, amely körülvesz. Amelyben (egyelőre) semmibe veszik a természetet, a TV-képernyők előtt önmagukat is semmibe vevő emberek fogyasztják a lőrét, az követelik, hogy „legyen ingyen a sör”, de sokan azok közül, akik mindezen kétségbe esnek, semmit végig nem gon-dolva, semmiben nem tanulva szörnyű tapasztalatokból, neki akarnának megint esni a társadalomnak, hogy egy régi-új mesét dúdoljanak újra neki: „fasiszta kommunizmusét, hogy ne legyen hiába a gyerek, és ne legyen szabad, ami jó.”
Amikor csak úgy odavágunk valamit a MARC-formátumról, erről a szép belső szerkezetű alkotásról, mely nem-zedékeken keresztül érlelődött, és van jelen több variánsban (Unimarc, stb.) a szakmánkban, akkor ugyan méltányta-lan ezt párhuzamba állítani az előbbi nekieséssel, de azért én mindent inkább, minthogy a legkisebb mértékben is hasonlítsak azokra, akik számára nem a valóság a leginkább tiszteletre méltó dolog.
Ungváry Rudolf