Sok töprengés után végül arra jutottam, hogy három személy – Sebestyén György tanszékvezető, Nemes László HÖK vezető illetve egy anonim hallgató – köré építve írok a könyvtárszakról. Egy hozzászólás kapcsán leesett: mindenkivel kapcsolatban le kell írnom a pozitív tapasztalataimat is, hisz Fodor Péterről is mennyi jót hallani, nekem is tetszett, amit az FSZEK átalalkításáról itt-ott mesélt. Így hitelesebb is lesz, ha majd arról írok mit csinál a fű alatt.
Szóval Sebestyén prof. és a pozitívumok. Kicsit gondolkodnom kell… Órái jutnak eszembe, mikor kicsit személyesebb hangvételt ütött meg. Egy távolkeleti országban tett látogatásáról mesélt nagy átéléssel – csak arra nem emlékszem hűde vagy óhjaj ország volt. Aztán arról, hogy eredetileg zenész akart lenni, csellóművész, és hogy aztán hogyan keveredett a könyvtárügybe. Az is kedves emlék, ahogy egy évekkel előttem végzett könyvtárszakos barátom mesélte róla: ha frissen borotváltan érkezik, jó napja van, ha borostásan, vigyázzunk. És a kedvenc témája: a tudományos paradigmaváltások mechanizmusa, ami ha nem is az óráján, de később mindenképpen felkeltette az érdeklődésem. Aztán tudom, hogy ő vezette a BA/MA szakok kialakítását, országos együttműködés vezetőjeként.
Ezen kívül lényegében csak szomorkás dolgok jutnak eszembe. Kezdve rögtön azokkal az órákkal, távolkelet és paradigmaváltás a gépteremben, félhomályban, ahol többségünk az óra témájától igen messze járó weblapokon kalandozott. Nemrég olvastam egy igen ütős cikket a magyar oktatásról, amiben E. Szabó László részletekbe menően ír arról, amit sokan érzünk: az egészet sokkal jobban is lehetne csinálni, úgy, hogy a diákok inkább szeressék, és több hasznuk is legyen belőle. Pár napja pedig meghatottan és irigykedve hallgattam valakit a ELTE angol-szakról áradozni, ahol a tanárok elsöprő többsége pont ilyen: lelkes-tehetséges-diákszerető, magávalragadó órákat tart, megihleti a diákokat, ésatöbbi. A könyvtárszak ennek pont az ellentéte. Bárkivel beszéltem a szakmában, a folyosókon, mindenkinek egyezett a véleménye: a könyvtárszak minősége, és így az onnan kikerülő diákok képzettsége messze alulmúlja azt, amit a kor elvárna tőlük. Persze nyíltan ezt senki sem vállalja, hisz ő is ott végez/végzett/tanít/doktorizik épp. Megmarad a vezér árnyékában, nem ugrál, sőt, esetleg tartja a lámpát is.
Mivel a diákok többsége rögtön érettségi után kerül be, mire ráébred mi a helyzet és megpróbálna tenni ellene, már vége is az egésznek, ő pedig futva menekül. Jó próbálkozások persze voltak. Fodor János emberológus vagy Kiszl Péter információmanager vonala korábban is bíztató volt, Habók Lilláék is próbálták pezsdíteni a diákéletet, de mindez kevés volt a prof. által meghatározott rezsimben. Aki itt jól megél – és nem is tudom igazán ez most kontra- vagy természetes szelekció, mint pl. a Nemes László, a HÖK vezetője – az alkalmazkodik és lapul.
- Már elsősként (2005-ben) meghökkentett a tanszék informatikai helyzete. A gépek és/vagy az internet elviselhetetlen lassúságú volt, néha órák maradtak el, mert nem lehetett dolgozni. Ajánlottam , hogy segítek rendberakni a gépeket, beszélek a BTK informatikusaival, mi lehet a nettel, de – bár még egy peticiót is aláírattam a fél tanszékkel – ebből nem lett semmi. A gépek éveken át ilyen állapotban voltak, a helyi informatikus semmit sem tudott elérni.
- Azon is ki voltam bukva, ahogy az informatikát tanította egy kedves öregúr. A témákat hol felszinesen hol túl mélyen érintő órák eredménye az lett, hogy az egészből semmit sem profitáló diáklányok berezelve magolták a különféle rövidítéseket a vizsgák előtt. Felháborodásomban írtam egy “Informatikát bölcsészeknek” című TDK dolgozatot. Első helyezést értem el vele, megosztva, ami nem nagy ügy, mert összesen ketten pályáztunk. A lényeg igazából, hogy ezt a prof is látta, és hát ez közvetve ugyan, de kritika volt már akkor is. Írtam egy másik dolgozatot is az informatika és a könyvtárosság kapcsolatáról, de azt már elutasította.
- A MARC formátumot papíron tanultuk és alkalmaztuk, IKR-t csak azon szerencsések láttak, akiknek volt valami kapcsolata más könyvtárakkal. Tán másodikosként, mikor már kb. mindegyik IKR fejlesztőt ismertem személyesen, elértem, hogy mindegyik adjon a termékéből ingyen a tanszéknek. Ez a kezdeményezésem már nem tudom hogy jutott el a tanszékvezetőhöz (többen a HÖK-ön keresztüli kapcsolatkeresést ajánlották), de az eredmény az lett hogy a prof. egyszer letolt a folyosón, hogy ne avatkozzak a tanárok dolgába, és egyébként is ez jogilag kétes. Nem volt az, de így ebből sem lett semmi.
- Ez pozitív epizód is lehetne: tán valamikor azután hogy elkezdtem cikkeket írni a szakmai lapjainkba, vagy hogy voltam az IFLA meg ILI konfenreciákon, de mindenképpen az előbbi esetek után – az időrendre már itt sem emlékszem pontosan – a tanszékvezető egyszer megállított a folyosón, kezet rázott velem és azt kérdezte “mivel foglalkozik mostanában?” Elmondtam, aztán továbbálltunk.
- Kissé elhanyagoltam a kötelező helyesírás tárgyat és a vizsgákat. Egy félévben megbuktam, két rákövetkezőben pedig, annak tudatában, hogy lehet többször is csak kérni kell, nem mentem el a vizsgákra. Hiba volt, s ezzel feladtam a labdát a tanszékvezetőnek, aki kecsesen lecsapott rá, és a tárgyfelvételi kérelmemet valami ez-nem-megengedhető-a-btk-n jellegű indoklással elutasította. Mivel a helyesírás kötelező tárgy, így implicit ki is rúgott az egyetemről is. Próbálkoztam még egyszer, egy őszintébb hangú kisérőlevéllel. Esélyt nem nagyon adtam neki, de mivel volt olyan vizsga, amin kettesben egész őszintén elbeszélgettünk a proffal, és ő nagyon szépeket mondott rólam – gondoltam e meglepő húzás még segíthet. Nyilván nem segített.
Nemes Laci nem olyan összetett jelenség, mint a prof a borotválkozással, ő mindíg kedvesnek látszik, de sose igazán az. A könyvtártanszék, majd úgy tudom már a BTK HÖK vezetője, egyszerűen egyszerűen csak kihasználja, hogy ilyen a helyzet a tanszéken, és ez illik az ő személyiségéhez. Jó szervező, megmozgatott egy csomó követ a dolgokért, amit el akart érni. Mivel erősen konfliktuskerülő volt, legalábbis a vezetés felé, a diákok érdekeinek képviseletére az én tapasztalatom alapján nem sok ereje maradt. Pl. a fenti IKR-szoftveres eset után, amikor első körben nem tudtam elérni, hogy a tanszék elfogadja az ingyen segítséget, nála próbálkoztam. Ritka vacak érzés volt, hogy a HÖK-gyűlésen lényegében engem toltak le, a Laci vezetésével, hogy rosszul próbálkoztam, ahelyett, hogy a megoldási lehetőségeken agyaltak volna.
- Volt egyszer tán 2007 körül egy intézetvezető választás. Az intézet az az informatikus-könyvtáros szakból, a BTK-s informatikából, amely az összes bölcsészt tanította az alapokra és az alkalmazott nyelvészekből állt. A megbízott intézetvezető Lóth László volt, közte és Sebestyén György között folyt a csata. Nem vagyok tisztában a részletekkel, de a pletykákból úgy hallottam, a döntést végülis a HÖK hozta azzal a pár szavazatával, ami a mérleg nyelvévé vagy milyévé vált a szavazáson. A HÖK a profra szavazott, azzal az indokkal, hogy ha Lóth úr lenne a vezető, sokkal több konfliktus lenne. Azzal, hogy Loth sokkal jobb vezető lett volna, mai és széleskörű tapasztalatával, nyíltáságával, azzal szerintem Nemes Laci is tisztában volt, értelmes gyerek, csak hát a konfliktuskerülés…
- Egyszer az a nem túl eredeti ötletem támadt hogy milyen jó lenne, ha évkezdéskor minden könyvtár az ELTÉ-n megnyílna és a diákok körbejárhatnák őket, megismerkedhetnének a dolgozóikkal, állományukkal. A hátsó szándék az volt, hogy ennek keretében a konyvtar.hu-t is népszerűsíthetnénk, mert ugye ott jelenne meg a program meg ilyesmi. Ebből lett a Könyvtári Nap, amit Laciék tényleg nagyon jól megszerveztek az ELTE kertjében, sáttrakkal, beiratkozási lehetőséggel, mindennel. Na jó, abban a sátorban, ahol mi a konyvtar.hu-val tanyáztunk kissé nehezen jött össze a net, gép is alig volt, így a népszerűsítés sem ment olyan jól, de sebaj. Az esemény tényleg sikeres volt. Laci cikket is írt róla a Könyvtári Levelező/lap-ba, bár szerintem kissé elmismásolta az, hogy az egész az én ötletemből indult ki.
- Az igazi poén a következő évben volt, amikor a KATALIST-en is meghírdetett 2. könyvtári napra azonnal jelentkeztem a Lacinál, aztán vártam hogy szóljon mi a teendőnk, hogyan készüljünk fel jobban mint az első alkalommal. Aztán valamikor ősszel eszembe jutott, hogy hú, mindjárt ittvan és még nem is készültünk rá. És akkor tudtam meg, hogy már el is késtem, a könyvtári nap az előző nap már épp lefutott. Rövid tűnődés, majd a Lacival folytatott hosszas levelezés után leesett, hogy Laci nemhogy tájékoztatott volna az esemény menetéről, hanem ehelyett levett a szervezésre szolgáló levelezési listáról, amin eredetileg a felhívást is megkaptam – vélhetően valamikor a jelentkezésem után, ugyanis én egyetlen efféle levelet sem kaptam aztán. Vicces. A legjobb magyarázata az volt hogy “technikai probléma” adódott.
- Bár itt igazán nincs konkrét felelős, de igazán érdekes, ahogy a HÖK választások folynak a könyvtártanszéken. Nem tudom máshol hogy van, de nálunk csak akkor indult el a nagy hírverés, amikor minél több szavazatot kellett összegyűjteni a jelöltekre. Maga a jelöltállítás valahogy nem kapott ilyen nagy visszahangot. Így az egyik utolsó évemben, amikor egyszer csak eszeme jutott, hogy akár HÖK-ös is lehetnék, és nekem-már-mindegy alapon akár erélyesebben és több felhatalmazással is képviselhetném a diákok jogait, lekéstem a jelentkezést. Ez van, persze formálisan ez is az én hibám volt.
- Ezek után, és ezektől függetlenül az, hogy a Nemes Laci, bár a szervezkedésen kívül semmilyen könyvtárügyi alkotását nem ismerem, nem hallottam semmilyen konfernecián előadni vagy hozzászólni, állami ösztöndíjas a doktori iskolában, már csak természetes, nem? Elég ha a többiek fizetnek.
A harmadik személy lényegében mindegy hogy konkrétan kicsoda. Egy diák, akinek viselkedése jól jellemzi a tanszéken uralkodó állapotokat. (Vagyis remélem, hogy a tanszéken korábban uralkodó állapotokat, hisz miközben én ezen püffögök, mindez változóban van. Kiszl Péter, apukám szava járásával, az “ifjú titán”, időközben a képzés vezetője lett.) Szóval ez a kedves, tényleg szimpi és érdeklődő diák, akinek szakdolgozatához szükséges háttéradatokon jópár órát dolgoztam egyedül és vele együtt is, egyszerűen elfelejtett megemlíteni a szakdolgozatában, mint segítőt, konzulenst, vagy bármit, s úgy érzem azért, mert a nevem nem lett volna jó ajánlás. Alkalmazkodott a rendszerhez, és ez ciki. Neki kicsit, a rendszernek nagyon.
Huh… na ennyit a tanszékről, sok apróság kimaradt, de tán ennyi elég is. Elnézést a hosszú késedelemért. A “könyv-, levél- és ruhatár-szak” egy kedves-lelkes-elvándorolt tanárnőnktől származó megjegyzés, bájos öniróniával.