Tipikus könyvtárigazgatók, tipikus és/vagy közönyös és/vagy megfélemlített és/vagy fiatal könyvtárosok valamint Fodor Péter, Monok István, Sajó Andrea, Bakos Klára, Bánkeszi Kati, Sebestyén György, Skaliczki Judit, Koltay Klára, Ramháb Mária, Gyüre Péter, Nemes Laci – így elsőre ők jutnak eszembe könyvtárügyi kalandjaim szomorúbb feléről.
Ők azok, akik azok közül, akikkel valamiféle szakmai kapcsolatba kerültem az elmúlt években, általam is elismert érdemeik mellett aktívan hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyarországi könyvtárügy még a rendelkezésére álló szűkös erőforrásokat sem tudja jól kihasználni. Mármint azon a területen, amit én átlátok, és amihez értek. Nem értek a könyvtárépítészethez, az eseményszervezéshez, a raktárak vagy bérköltségek optimalizálásához, csak az informatikához és egy kicsit az emberekhez – és már így is nagyon morcos vagyok.
Most tehát új sorozatot indítok: elmesélem az összes sztorit, tényekkel-kulisszatitkokkal együtt, amibe beleláttam az utóbbi 5-6 évben a magyar könyvtárügyben. Kikkel milyen elképzeléseink voltak, kiket próbáltam ezekbe bevonni, ki hogy reagált, próbált segíteni vagy csendesen keresztbetenni, és hogyan. Sok egyéb szereplő is megjelenik majd a mesékben: informatikai cégek, könyvtárszakosok, kedves idegenek.
Hogy pontosan ennek mi lesz az értelme, még nem tudom. Nekem szükségem van arra, hogy ezeket kidumáljam, s tán egy két ügyön lendíthetek így még egy utolsót. Gondolom sokan sírnak-nevetnek majd, és tán megint akad olyan, aki megint be akar perelni. Az írásaimat előre elküldöm majd az érintetteknek, és ha reagálnak, azt is közlöm. Ha bárkinek kérdése, kérése, témajavaslata, megjegyzése van, kiváncsian várom.