Már megint új országban ébredtem. Hermosa Beach egy 21. századi falu az USA keleti partján. Az óceán illetve a főnök háza két-két saroknyira, Los Angeles, Hollywood kb. fél órányira van innen autóval. Amúgy minden írtó messze. Kezdetben azt gondoltam, így, hogy kissé országfüggetlenné (otthontalanná) lettem, egy kupac cuccal a spájzban, a lakásomban, ahol mások laknak, és egy kupaccal a londoni főbérlőmnél – igazából itt is lakhatnék néha/kicsit. De most hogy eltelt pár nap, azthiszem mégsem.
Ez itt inkább Disneyland és nem Legoland, mint Anglia. A LEGO elgondolkodtat, Disneyland szórakoztat, de nem kell erőlködni. Persze ebben előitéletek-filmek-tapasztalatok is benne vannak, a hellyel magával még csak ismerkedek. Már voltam mosodában – kínai nénikék, nagy önkiszolgáló pénzbedobós mosógépek, szárítók – a parton üldögéltem – sirály, állítólag delfinek, kagyló és traktor, ami a homokot simítgatja – elkerekeztem mobiltelefonszámot venni és nyitottam egy számlát a Bank of America ugyancsak két saroknyira lévő fiókjában. Állítólag ez nagy dolog, hogy nekem, külföldinek, ez ilyen könnyen ment. Kerékpároztam is sokat, az óceán-parton kanyargó kerékpárúton. Lehet hogy az itteni Velencében is voltam, de nem biztos, nehéz felismerni.
Angliában az tűnt fel, hogy egy gyerekre nem szólt rá az anyukája, amikor az elkezdett utánam futni a parkban, itt az, hogy egy pici és zárt téren körbekörbe kerékpározó gyerekre is azonnal bukósisakot parancsolt az apukája. Kb. minden lánynak ugyanolyan, kb. mindig lófarokba kötött hosszú haja van (a színek azért változatosak). Ami úgy általában nagyon tetszik, de így, hogy olyan mint valami uniformis, elég fura. Többnyire csak az idősebb nőknek van rövid haja. Talán kezdem átérezni azt, ahogy kedvenc amerikai rendezőim (Hal Hartley, Woody Allen) a tipikus amerikaiakra tekintenek – de ezt még majd jobban át kell gondolnom.
A szállodai fürdőszoba egyszerűen borzasztó. Vadiúj, szép, nemrég lehetett felújítva. De. A kád alacsonyabb, tán 30 cm, állítólag víztakarékossági okokból, így én még tudok benne rendesen fürödni, de bárki, aki nálam magasabb, már csak nehezen tud teljes egészében víz alá merülni. A csapon nem lehet a víznyomást állítani – megint csak víztakarékosság – csak hőmérsékletet. Szóval ha kinyitom, jön a víz, sok, de nem erős sugárban. A tusoló magassága nem szabályozható, és nem is vehető kézbe – fixen rögzítve van a falhoz. Nekem jó, aki magasabb, megint csak szív – de aláállni nem tud. A dugó “automatikus”: egyszer lenyomom, beragad, megint, kinyit. Egyszerű, de sajnos kicsit ereszt, ezért a vizet állandóan folyatni kell – és ugye jön a víz, ha nem is erősen – úgyhogy lőttek a víztakarékosságnak. A kádban van csúszásgátló, úgyhogy fürdés közben biztonságban vagyok, a padlócsempe viszont bár szép, veszélyesen csúszós. Szóval minden jól ki van találva, csak épp az egész úgy rossz, ahogy van. A “DELTA 14 Multichoice” a csap márkaneve.
