Ebéd felé menet átsétáltam a Prezi irodaház – neve nemes egyszerűséggel és szerénységgel “Prezi House of Ideas” – udvarán, és egy MacBook + kávé mellett ott találtam az egyik tulajt, Somlai-Fischer Ádámot. Mióta a munkahelyemen egyre romlik a helyzet, többször eszembe jutott, hogy nekiállhatnék egy régi ötletem megvalósításának, és hogy jó lenne azt valamiképp a Prezi-vel együtt megcsinálni, nekik felajánlani. Inkább jó kiegészítője lenne az ő prezentációs szoftverüknek, mintsem vetélytársa, se a cégen belül (…) se azon kívül. Az én ötletem felhasználói köre ugyan szűkebb lenne, de szerintem nagy átfedéssel rendelkezik az övékkel. Pár perces tanakodás után tehát odasétáltam, hogy van nekem egy ötletem… Kb. három percet beszéltünk, és ez nagyjából abból állt, hogy a tulaj előadta, hogy nekik fókuszálni kell, amúgy is sok ötletük van, amúgy meg csináljam meg magam, és stb. Az ötletről egy fél mondatot sem sikerült mondanom, bár az két percben kifejthető olyan szinten, ahogy a Prezi is elsózható két perc alatt.
Ugye a Prezi egy sikeres cég, és ez végülis bizonyítja, hogy ők bármiben is, de sokkal jobbak ezidáig mint én valaha is leszek, vagy akarok lenni. Tehát a magas ló egyrészt jogos és érthető is. Másrészt ha engem olyan sokan keresnének meg, biztos alkalmaznék valakit, aki elhelyezi a tolongókat a hülye vs. zseni skálán. Főleg ha ez ilyen gyakori, és ha közben abban a szerepben tetszelgek, hogy támogatni szeretném az itthoni startup közösséget. A kaland persze eszembe juttatta, hogy korábban sem voltam olyan nagy véleménnyel a Prezi-ről, és hogy miért. Az három alapító szereti úgy jellemezni magát, mint akik valami eszméletlenül újat és zseniálisat találtak ki, ami nem zim-zoomol az elavult, és hogy céljuk hogy egymilliárd felhasználójuk legyen, valamint hogy a világbékét is Prezi-n kell prezentálni, különben semmi sem lesz belőle. És hát ez azért egy kcisit túlzás. Másrészt hosszútávon egy lábon szaladni – egy termékre építeni – nem éppen okos dolog egy cég számára. De hogy megint önkritizáljak is, a saját ötletemet is ilyen eredetinek tartom, de az hogy csak terv, ugye megintcsak jelent valamit. Úgyhogy ténylég meg kéne előbbutóbb csinálni.
A Prezi körüli hangulat eszembe juttatja a saját Apple-korszakomat. A gimi alatt és után a magyarországi Apple képviseleten játszottam illetve dolgoztam pár éven át. Nagyon büszke vagyok arra az időszakra, építő és tanulságos volt, de utóbb azt is beláttam, hogy túlságosan bekapott az Apple már már vallás-szerű rajongói hangulata. Az Apple egyrészt kitűnő termékeket, szoftvereket készít, de ezeket néha a valóságnál is fényesebben csillogtatja. A felszíní coolság faktor mellékhatása például, hogy a bezárva gyönyörűen lekerekített aluminium MacBook kinyitva hideg érintésű, és élesen elvágott széle nyomot hagy a csuklód alatt. Ilyen a Prezi 100 millió dolláros adománya is az amerikai oktatás számára. Szoftvert ajándékozni kicsit olyan mint szeretet, szerelmet – oda is adod, és meg is marad. Nem az én ötletem, valahol olvastam ezt a hasonlatot. Nyilván van üzemeltetési költsége az adományozott webes szolgáltatásnak, de az apró töredéke a fenti összegnek. Maga az ötlet viszont nagyon jó marketing-fogás, a drog dealerek is ezt csinálják, és ezt határozottan nem pejoratíve mondom. Az Apple is csinált ilyet: egy amerikai kisvárosnak adományoztak rengeteg Macintosh-t, kisérletképp, és egyben rászoktatva minden lakót.
A Prezi emllett nagyon jó dolgokat is csinál, az irodájuk, a munkafelfogásuk – videó: Ötletszexszel versenyeznek a Google-lel – engem is elbűvölt. Itthon elmaradott falukat támogatnak adományokkal és munkával, pl. csapatostul mennek le házakat felújítani. Szóval nem sötét képet akartam itt festeni, csak árnyalni kicsit a képet, meg ezt a sztorit elmesélni. Azthiszem szívesen dolgoztam volna a Prezi-nél, de ha csak a Prezi-n dolgoznak, akkor nem nagyon lenne min – és persze ez legalább olyan nagyrészt áll rajtam, a kényszeres újítón, mint hogy nekik aztán 8.