Az az érzésem, hogy új munka után kell néznem nem sokára. Vagy legalábbis megpróbálok felkészülni erre a lehetőségre és kitalálni mit akarok csinálni. Visszatekintve elég hasonló munkahelyeim voltak az évek során, vagy ha nem is, én mindig hasonló dolgot kerestem bennük.
Egy időben a Westel-nek dolgoztam kedvenc gimis tanárom cégén keresztül. 2000 körül lehetett, mert ugye azóta volt T-Mobil ill. Telekom lett belőle. A tanár, aki a gimiben hatékony órarendkészítő programot csinált egyszercsak besétált a Westelhez, Matávhoz, stb., ahol hasonló problémával kűzdöttek: hogyan osszák be a telefonos ügyfélszolgálatra az embereket, hogy mindig legyenek ott elegen, és nekünk minél kevesebb töltelékzenét kelljen hallgatni. És azért ne legyenek túl sokan se. Én egy kapcsolódó feladaton dolgoztam: nekem, vagyis az én programomnak kellett meghatározni, hogy ki mikor mehet ki retyire vagy cigizni, az épp zenét anyázó (hallgató) ügyfelek számától függően. Ügyes kompromisszumokkal és igazságos algoritmusokkal végül elértük hogy a dolgozókat kicsit lazábban fogják. A műszakok egymás közötti könnyed csereberéjét is az én programom tette lehetővé: akkor ez vagy 200 ember örömére szolgált, és ez engem is sokkal jobban motivált, mint amikor a lemorzsolódó ügyfelekről kellett kimutatásokat készíteni mindössze pár embernek. Igen, tudom, az ügyfélszolgálatosdi kb. rabszolgatartás, de ott is az motivált, hogy sok egy gombnyomásra segíthetek sok embernek.
Ma a Margit szigeten üldögéltem a jövőn tűnődve. Milyen gáz már, hogy újra és újra azon bukok el, hogy nem tudom elég jól elsózni magam meg az ötleteimet. Vagy mások jobban nyomulnak. És akkor megjelent egy svét meg egy magyar Jézusos fazon. Egy hatalmas Matrjoska babát szorongattak, de nekem már elsőre nyilvánvaló volt mi lesz ebből. Negyed órán át beszéltünk-vitatkoztunk, angolul, és szerintem a svéd fazon is élvezte; a magyar inkább magyarul dumált volna, néha fordítottam is neki. Mondtam nekik, hogy én kb. okénak tartom magam, és a problémám inkább az elsózással van (lásd fentebb), de igazából nem voltak túl kiváncsiak a problémáimra a cégnél, így már fel se vetettem az exbarátnőt, csak azzal védekeztem, hogy ha majd odakerülök, szívesen dumálok istennel, és szerintem azért egész jó eséllyel küld majd a menyországba, már ha van olyan. Végül kézfogással ismertük el, hogy jó csata volt.
Egy ismerőssel is összefutottam. Futott, jókedűnek tűnt. Nemrég rúgták ki a jó-fej-emberek-szar-munka munkahelyéről, de valahogy illegálban visszaalkalmazták heti két napra. Ezen kívül belekezdtem a pólófelirat-gyűjtő projektembe. Régi ötlet ez is: a lényeg, hogy megtudjam, az embereket érdekli-e, vagy egyáltalán tudják-e mi van a pólójukra írva angolul, franciául, stb. Szentpéterváron kezdődött. Szemben egy anyuka, a lánya és annak a pasija. A lány pólója pedig “If you think I am a whore, just look at my mother”. Sajnos/szerencsére a lány akivel én utaztam, nem hagyta, hogy rákérdezzek, értik-e mi a pálya. Egyszer a saját anyukám is megjelent egy eléggé explicit értékválasztást sugalló pulcsiban, de miután utaltam erre, az pulcsi eltűnt. Szóval még nem tudom lényeges-e a tájékoztatás, de a gyűjtést azlért ma elkezdtem: “Show me some ass”, “Last clean shirt”, “Say what?”.
Jó, tudom, mindennek nem sok köze van a könyvtárügyhöz. Majd arra is visszatérek. Első körben az FSZEK-nek próbálok valami újszerűbb, élettelibb, moly.hu-val kombinált katalógus-prototípust… elsózni.