Helyi idő szerint f9-kor már le is szállt a gép. Lutonból busszal a Baker street-ig, aztán gyalog a belvároson, a Temze parton és a helyi nyóckeren át ide, a helyi Zuglóba. A kölcsönkapott gurulóbőrönd tán életében nem gurult még ennyit. Persze, tetszik London, meg vagyok hatva meg minden. Ha kivettem a zsebemből a térképet, szinte mindig és azonnal megszólított valaki, hogy segíthet-e, semmi erőltetetség, csakúgy, anyuka, söröző uriember, satöbbi.
A reptéren, a városban mindenfelé előzékeny szövegű plakátok arról, hogy mi miért van úgy ahogy. Vizsgálat a határon rosszfiúk ellen (eredmények számokkal alátámasztva), bűnpártolásért öt év börtön, úgyhogy inkább ne, minisztérium keritéséhez meg ne lakatoljuk a kerékpárt, mert elszállítják. Aztán a parlament tetején Greenpeace aktivisták másztak… nem nagy ügy, lent mosolygó rendőrök álldogálnak a fényképezkedő túristák között. Demokrácia-szag van. Rendzett, de nem erőltetett. A család ahol szobát kaptam nagyon kedves, kínai anyuka, angol férj, 3 gyerek. Valami fura azért van, amit angliáról mondanak, azon túl, hogy az autók fordítva mennek az utcán, s hogy mindenütt külön van a hideg- és a melegvízcsap. Vicces, hogy otthon esik és hideg van, itt meleg van és süt a nap.