Az utóbbi időben, vagyis hetekben elég vacak kedvem volt, és elsősorban a céges ügyek miatt. Úgy éreztem, hogy a mostani munkahelyemen is ugyanaz történik velem, mint az otthoni könyvtárügyben: elkezdek dolgozni valami igazán jó dolgon, aminek sokan örülnének, de valahogy nem sok érdeklődés mutatkozik iránta. Ma viszont leesett, hogy alapvető eltérés van a könyvtárponthu körüli mizéria és a mostani helyzetem között és ezek a hasonlóságok kissé félrevezettek.
Se a könyvtárügyben, s a csereüdülésben nincsenek különösebben eredeti ötleteim. Kíváncsi vagyok nézelődök, tájékozott próbálok lenni, és a más területekről átvett ötletek adaptálásával, összegyúrásával modernizálni azt, ami éppen érdekel. Az eltérés a két eset között, hogy míg a könyvtárügyi nyumulás céljait meglehetősen sokan értették, és meglehetősen sokan közönyből, vagy sajátpecsenyesütés érdekében rossz szándékkal ekézték, addig a cégen belül az igényt senki sem kérdőjelezi meg, a légkör is barátibb, a gond inkább a dolgok megtárgyalásával, megértésével van.
Bár nagyot csalódtam benne, még most is úgy gondolom Sajó Andrea kb. értette mit akarunk elérni. Az hogy trónra kerülése után magasról tett az egészre, ellentétben azzal amit pályázatának 2.3 pontjában igért, inkább gyarlóságának jele. Gondolom épp Ádernéval kávézgat. Bánkeszi Kati is értett, ő csak attól volt képtelen függetleníteni magát, ahogy szerinte mások szerint a dolgoknak mennie kell. Ma már csak röhögni tudok, ha kinyitom a mokka.hu-t. Most komolyan, ez a fejlődés?
A HomeExchange-nél más a helyzet. Itt sokkal inkább értékelnek és tisztelnek, a főnök egyenesen Nikola Teslához hasonlítgat – a gond inkább az, hogy nem igazán értjük egymást. Ami nekem logikusnak (és sokszor beváltnak, hisz nem túl eredeti) tűnik, nekik valami fura, na és akkor haladjunk, mert nincs idő megbeszélni dolog. Most viszont észrevettem, hogy lassan-lassan leesik nekik ez-az. Rájönnek hogy jó lenne ha ezt meg azt tudná a rendszer – és akkor mosolyoghatok kicsit, és rámutathatok, hogy ja, ez az amit már fél éve megvalósítottam, csak nem használjuk, mert nem értettétek és ezért kikapcsoltuk. Vagy rá se mutatok, csak örülök. Most kb. ez megy. És sajnos/szerencsére igen nagy halom ilyen van a zsákban.
Ez a nem-értenek jelenség nagyon foglalkoztat mostanában. Hogyan legyek érthetőbb, és mit kezdjek azzal, ha valaki nem ért, és azzal ha esetleg esélye sincs arra hogy értsen, mert mondjuk szakmai kérdésekről van szó, és nagyon le van maradva.
Hú de eltüntél!
Múlt héten volt a vándorgyűlés, többször előkerült a neved, senki sem tudott rólad semmit.
Aztán én meséltem a blogod alapján.
Gondolom, hogy annyira nem érdekel, de itt talán fog valami történni az elvonások és az e-könyv forradalom miatt, ez most dupla szorítás és egyre többen érzékelik, hogy lépni kell.
Mikor folytatod a visszaemlékezéseidet?
Hogyan legyek érthetőbb…
Szuper jó kezdő gondolat! Ez olyan jól sikerült neked legelején. Akkor mit csináltál? Magadban keress választ. Szerintem fogyóban van az ihleted, kell tölteni valahogy.
“és rámutathatok, hogy ja, ez az amit már fél éve megvalósítottam”
Ne mutass rá, vagy ne úgy ahogy Magyarországon mutatnánk ré. Ha valamit tanultam az amerikaiaktól az az, hogy az a fontos, az az értékelendő, amit “épp most” értékelni tudunk. Ha rámutatsz arra, hogy te ezt már korábban megmondtad, akkor ezzel egyúttal rámutatsz arra, hogy a munkatársaid/főnökeid későn kapcsolnak, ami nem viszi előre a dolgokat, mert személyeskedésnek is tűnhet. Inkább próbálj meg egy külön időpontot kérni az innovatív ötletek bemutatása számára, és kivenni a közös, szűkre szabott megbeszélés keretéből.