London Business Starters

Tehát kedden voltam a London Business Starters meetupon. A meetup az egy ilyen kötetlen találkozószerűség, rövid előadásokkal, amit az emberek a neten szerveznek, pl. a meetup.com-on, és ahol sokat beszélgetnek, vagy valamit együtt csinálnak. Van minden témában a hobbifestészettől a kiránduláson át a programozásig. Ez éppen a netes vállalkozások elindításáról szólt. Egy Innovation Warehouse nevű helyen gyűlt össze vagy száz érdeklődő. Maga a hely is érdekes: egy nagy, egyterű iroda és néhány konferenciaterem, ahol asztalokat bérelhetnek induló, jellemzően egy-két fős netes vállalkozások, és ahol nekik szóló tréningek vannak, ahol segítik az indulásukat, befektetők (pénz) megszerzését, és persze ahol sok ismerettség, munkakapcsolat alakul ki a hasonló érdeklődési kőr révén. Inkubátor-háznak is hívják azthiszem otthon, és pesten is van ilyen, a Colabs. Gondolkozok rajta, hogy az otthon-dolgozás helyett egy ilyen helyen bérlek egy asztalt. 15 munkaórába kerül havonta, még nem tudom megéri-e.

Az összejövetelt az Innovation Warehouse szponzorálta, volt kóla, sör. Mindenki kiírta a nevét egy kis matricára, programozó-fazonoknak kék, vállalkozó-fazonoknak tán zöld pöttyel, így azok tudták kit szólítanak meg éppen. Olyan társkereső féle is ez nekik, hisz ezek is egymást keresik. Hiány inkább jó programozóból van. Megható-lelkesítő volt a szervezők lelkesedése, akik az egészet azért csinálják, hogy összehozzák a lehetséges partnereket, hogy azok segítséget nyújthassanak egymásnak – és aztán csak lesz valami belőle. Kéthetente van ilyen összejövetel, mindig vannak gyakorlott “startup”-ok (netes vállakozások) szervezői. Ilyenekből nőtt ki a Google vagy a Facebook is. Most pl. egy amerikai srác volt, aki már a második vagy harmadik vállalkozással csődöl be. Ha neki nem is megy jól, érdekes volt halgatni. Lesznek ötletfeldobó és befeketetőkereső alkalmak is.

Már régen rájöttem, hogy én gyakran töltöm be egy híd szerepét. Segítek vitázó vagy kapcsolatot kereső feleknek megérteni egymást, közös nevezőre jutni, jó kompromisszumokat kötni. Biztos a sokat vitázó szülők pozitív mellékhatása… Például otthon híd voltam (vagy lehettem volna) informatikusok és könyvtárosok között. Kedden ezen az összejövetleen ülve leesett, hogy végülis ezt mint vállakozás is csinálhatnám. Azthiszem ezt csinálják a “consulting” cégek. Rögtön fel is ajánlottam két lelkes vállalkozónak, hogy próbaképp segítek nekik megérteni az ötleteik informatikai dimenzióját. Nem megvalósítani az ötleteiket, csak megérteni, hogy abból mit lehet informatikai eszközökkel kihozni, milyen alternatívák közül választhatnak, mik a lehetőségeik, stb. Mindketten nagyon rácuppantak a felajánlásra. A sokszor becsődölt amerikai fazon is ilyesmiből él féligmeddig, ha jól értettem.

Tegnap rendberaktam a szállásadóm barátnőjének az internet-elérését. Adott 20 fontot a kerékpárra, elfogadtam. Egy macskákkal teli tipikus angol házban lakik, kerttel. Bár jól beszélek angolul, hétköznapi, meg itten használatos szavakat nem nagyon ismerek, ezért is jó helyiekkel beszélgetni. Meg azt is mondta, hogy azért beszélnek itt annyit az időjárásról, mert napról napra változik.